Szamossályi Demenciakert Projekt
Vannak olyan kertek, amelyeket gyógyításra szántak, segítik az általános jóllét fenntartását, javítását, amely magába foglalja a lelki, érzelmi és fizikai egészséget. A kertek kialakítása, funkciói minden esetben igazodnak azokhoz az emberekhez, akiknek szánják. Figyelembe veszik a betegek fizikai és mentális sajátosságait, lehetőségeit és igényeit. A terápiás kertek használata beépül a betegek ápolási protokolljába, kiegészítve azokat a konvencionális kezeléseket, amelyeket az ápolási- és egészségügyi intézményekben kapnak. Léteznek speciális demencia kertek is, amelyeket az érrendszeri és degeneratív demenciában szenvedő betegeknek építenek. Ezeket a kerteket kifejezetten a demenciával küzdő páciensek igényeinek megfelelően alakítják ki. Általában ápolóközpontok, illetve idősotthonok környezetében találhatók, és tervezésükkor figyelembe vesznek minden, a betegségre jellemző, annak bármely fázisában felmerülő fizikális és mentális tünetet. A kertek célja, hogy egy megfelelően megtervezett környezett jöjjön létre, amelyben az egészségügyi és szociális ellátásnak köszönhetően mérsékelhetők a betegség tünetei, és ezáltal enyhíthetők a családtagok és a gondozók terhei is.
A kertek terápiás előnyei
A kutatások megmutatták, hogy a természet fizikai és vizuális jelenléte a következő pozitív hatásokkal jár: segít a betegségekből való gyorsabb felépülésben; csökkenti a stresszt és a vérnyomást; segít fenntartani a napi biológiai ritmusunkat és a napfény segíti a D-vitamin képződését, ami kifejezetten fontos az erős csontok felépítéséhez és megőrzéséhez. Ezen kívül a kert a fizikai és mentális megújulás helyszíne, mely előnyös az idősek, és különösen a demenciában szenvedők számára:
- élvezetes lehetőségeket nyújt a testmozgásra
- növeli az aktivitást, fenntartja a mobilitást és rugalmasságot
- ösztönzi a motoros készségek használatát – járás, nyúlás, hajlítás, vetőmagok ültetése és dugványok elvétele
- javítja a kitartást és az erőt
- segít megelőzni az olyan betegségeket, mint a csontritkulás
- csökkenti a stressz szintet és elősegíti a pihenést
- stimulációt biztosít a természetben és a szabadban, növeli az érdeklődést
- a fokozott társadalmi interakció által javítja a közérzetet
A demenciakert
A Szamossályi Gondozási Központ és Demens Beteget Ellátó Intézmény megbízására készítettük el a RESPECT Tanácsadó Kft.-vel annak a demenciakernek a koncepcióját és részletes kiviteli tervét, amely kivitelezése hamarosan megkezdődik (sajnos a koronavírus-járvány miatt fel kellett függesztenünk a munkálatokat).
Az idős emberek egyedül már el nem látható szükségleteinek kielégítésén, a magány enyhítésén segít a Szamossályi Önkormányzat által fenntartott és működtetett Gondozási Központ. Három alapellátási forma – étkeztetés, házi segítségnyújtás, nappali ellátás – és egy szakosított ellátás, a bentlakásos idősek otthona segíti a település idős lakosságát. Az ellátások iránt fokozatosan emelkedik az igény, és biztosítva van az átjárhatóság az alapellátás fokozatain át a bentlakásos ellátásig. A bentlakásos intézményben folyó gondozási tevékenység alatt az intézmény szolgáltatását igénybevevők részére, olyan fizikai, mentális, életvezetési, egészségügyi ellátást kell érteni, amely a lakó szociális, testi, szellemi állapotának megfelelő egyéni bánásmódban való részesítést jelent. 50 férőhelyes , ápolást, gondozást nyújtó szociális otthon, 12 férőhellyel a középsúlyos és súlyos demens betegek ellátására. A gondozási központban folyó mentális ellátás kiegészítő eleme lesz az épületet körbevevő kert demenciakertté fejlesztése, amelyben olyan foglalkozásokat, fejlesztéseket végzünk majd, amik hozzájárulnak a betegek állapotának megtartásához és javításához.
A kert maga a “hardver”, az utakkal, pihenőhelyekkel, növényekkel, foglalkoztató eszközökkel, de egy “szoftverre” is szükség van ahhoz, hogy minél jobban szolgálja a demencia különböző típusában és súlyossági formájában élő idős embereket. Ez a “szoftver” azoknak a foglalkozásoknak, fejlesztő tevékenységeknek a leírása, amely segítségével az intézményben dolgozó szakemberek egyéni vagy csoportos foglalkozások keretében, a lehető legjobban ki tudják használni a kert adottságait. Ez tulajdonképpen a kertre és a felhasználókra szabott terápiás terv, melyet folyamatosan fejleszteni kell a kertben történt változások, szezonalítás és a terápiás célok szerint.